Adta hírül a Draganflyer vállalat vezérigazgatója és természetesen a világ szinte minden komolyan vehető hírportálja

p1

Bizonyítékot is közzé tették, mint azt a fenti képen láthatjuk (vagy nem). A cikk elején már igyekeznek meggyőzni a gyanútlan olvasót, a tudomány nem ismer határokat:

Messziről kiszúrni a tömegből, ha valaki erőteljesen köhög, netán lázas beteg? Akár távolról is észlelhető, ha egyes személyek – akár az előírásokkal ellentétben – nem viselnek egészségügyi maszkot, veszélyeztetve ezzel másokat.

Különösen a Covid-19 vírusveszéllyel terhelt időkben lehet hozzáadott értéke annak, ha mindez megvalótható. A jó hír az, hogy a drón technológia ebben is segítséget jelenthet. A cikkből máris megismerhetők a részletek.

Tehát minden adott, Covid, vírus, megfigyelés, új innováció és sok egyéb szenzációs tudományos eredmény amiből természetesen semmi sem igaz.

Ez csak rosszindulatú megjegyzés és talán irigység részemről, hogy ezt csak Ausztrál tudósok tudták megvalósítani. Mert lehetséges, hogy olyan tökéletes fejlesztést sikerült a kutató csapatnak végrehajtani, amelyekről még nincsenek információink. Legyünk alaposak és idézzük fel a cikket szinte teljes terjedelmében:

Mit érdemes tudni a köhögést és lázat észlelni képes drón kapcsán?

A Draganfly részéről közzétett információk alapján egy módosított Draganflyer Commander quadcopter segítségével valóthatók meg a fentebb részletezett feladatok. Egy speciális szoftverrel kiegészítve, aminek a tökéletesítésében egyébként egy ausztrál csapat működött közre.

Maga a Commander egy elektromos, autonóm quadcopter drónnak felel meg. Amely úgymond cserélhető hasznos teherrel hasznosítható igény szerint, példának okáért egészségügyi célokra is.

Annyit fontos azonban hozzátenni a hírhez, hogy a tesztekre és a szélesebb körű alkalmazásra minden bizonnyal még várnunk kell. Maga a koncepció persze ettől függetlenül izgalmasnak számít.

A Draganflyer Commander quadcopter nemcsak köhögés vagy láz ellen lehet hasznos

A készülék hozzáadott értékének a kulcsa, hogy képes nagy felbontású fotók és hőképek készítésére, így nem csak a köhögő és lázas egyének észrevételében nyújthat segítséget, hanem sokféle feladathoz használható. Tipikus példa erre a földmérés, a 3D térképezés, az ipari ellenőrzés, nem beszélve kereséshez és mentéshez köthető feladatokról, valamint a közbiztonsági alkalmazásokról.

Itt a bizonyíték és mi mint ostoba hírfogyasztóknak megengedett a csodálkozás.

Esetünkben felmerült egy kis kétség, ugyanis a fenti témával immáron több mint 40 éve foglalkozik egy hazai egyetemeket koordináló tudományos intézmény (QUB8). Valamit a cikk írója előtt sem ismeretlen a téma, sőt már ezen a területen eredményeket is magáénak tudhat, de nem hazánkban, mert itt senkit nem érdekelnek a hazai eredmények, annak ellenére, hogy szabadalmak születtek és védjeggyel is védettek a kutatási eredmények.

Elsőként a cikk tartalmát szeretném elemezni.

  • Mit látunk a képen: Egy rendkívül gyenge minőségű “hőkamerás felvételt”, a felvétel valószínűsíthetően egy 320×240 pixeles felbontású képet láthatunk. A felvételen a teljes környezeti sugárzást leképezték, ahol nem csak emissziós, hanem reflexiós foton befogás is történt (parkoló hely számozása). Ez azt jelenti, hogy esetünkben úgy 80-100 K (Kelvin) sávszélességet rögzítettek az 520 K tartományon belül un “iron” színtartományban.

  • A távolság is becsülhető, sőt az sem kizárható, hogy ez a csatolt felvétel nem drónnal készült, hanem egy parkolóban felszerelt fixen rögzített infrakamerával. Ezért a felvételen mindösszesen “+hőfoltok” láthatóak. Valószínű, hogy a garázsban hüvös volt, mert a célszemély téli kabátnak tűnő ruházatban van. Namármost az tudott, hogy a humán radiáció, azaz a testből emittálódó infravörös sugárzás, az a kabát belsejében elnyelődik. Ennek az ellentéte látható a lábszáron (pontosabban tibialis régióban), mert ott a nadrág, mint közvetítő közeg a test hőmérsékleti sugárzásának megfelelően jobban felmelegszik.

  • Ez mind badarság, de jól látható a fej felvételen, hogy ez az ember “meleg” (ezt hőmérsékleti szempontból kell értelmezni). A baj az ott van, hogy az egész feje, ha hőmérsékletet mérnék egyforma hőmérsékletű lenne, ami viszont nem lehetséges, tehát pontatlan mérésről beszélhetünk.

  • Arról nem beszélve, hogy a diszkrét humán radiációs értékek a távolság függvényében elnyelődnek, főleg akkor ha egy pixel (mint esetünkben) a fél arcot kitakarja.

  • De honnan tudja megállapítani azt, hogy köhögött a látott személy. A mellékelt videó bizonyító erejű, kivágtam azt a képkockát ami alapján a zseniális tudományos felfedezés eredménye mindenkit meggyőz, hogy a tudomány mindent megoldott.

p2

A mozgó felvételen jól lehet látni, hogy a hideg garázsba egy jól felöltözött férfi, felemeli a kezét és a jobb könyök hajlatába köhög. Tehát állítja a tudományos csoport, hogy ezért “lázas”.

A szenzációs forradalmi cikket tovább nem elemezem, ezt ráhagyom általános iskolás gyerekekre, mert azok talán még világosan és tisztán gondolkodnak.

Szokásos kritikus cikknek is felfoghatjuk a fenti írást. Azért, hogy ezt elkerüljem röviden és tömören igyekszem felvázolni a 40 éves hazai kutatási folyamatokat, és azok eredményeit, amelyek természetesen nem keltették fel a hazai tudomány élet érdeklődését.

  • A helyszín a Budapesti Műszaki Egyetem (1979). A Természet és Társadalomtudományi Karon élettudományi kutatásokkal foglalkozott egy kis csoport. A feladat az volt, hogy szomatológiai elvárásoknak megfelelően felmérések történjenek a hallgatók egészségi állapotának feltérképezésére.

  • A vizsgálati lehetőségek korlátozottak voltak, mert semmilyen képalkotó eljárást nem lehetett alkalmazni, amelyik káros mellékhatásokat eredményezhet, pl. Röntgen berendezés.

  • Egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően Svédországban lehetőség nyílt ipari alkalmazásoknál használható Thermóvíziós berendezések tanulmányozására.

  • Az 1980-as évek elején, kalandos úton az egyetemnek sikerült hozzájutnia egy Thermovíziós kamerához. Mivel kellő távolságról készített Infravörös felvételeken jól látható volt, (akkor még 16 színre bontással) a testről készített felvételek gazdag színvilága, ami azt feltételezte, hogy ez nem lehet más, mint hőmérsékleti eloszlás. Gondos biológiai, biokémiai tanulmányok és szakirodalmi adatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy kizárt dolog, hogy hőmérsékleti alapokon diagnózisokat lehessen felállítani. A válasz ismét kritikus és felsőbbrendű volt, “ mit nem értünk a hőkamerás vizsgálatoknál, a gyulladásokat pontosan láthatjuk”. Tovább tanulmányoztuk a kérdést, valóban igaz az, hogy ha a gyulladás az termikusan magasabb értéket mutat a tájanatómiai képletnél, akkor az biztosan látható (pontosabban a bőrfelszínről emittáló fotonok topográfiája megváltozik), de az egészen biztos hogy az abszolút hőmérsékleti értéknek nincs semmilyen információ tartalma még akkor sem, ha azt nem Cº fokban adják meg. Ráadásul az is felvetődik, hogy mi az, hogy “gyulladás”. Szerény élettudományi és élettani, biokémiai ismereteinkből tudjuk, hogy egy kórfolyamat az lehet “endoterm”, amit tekinthetünk hőfelvétellel járó kémiai reakciónak, de lehet “Exoterm”, amelyik a termokémiában hőfelszabadulással járó kémiai reakció. Tovább bonyolítja a felvetést az is, hogy az dinamikus életfolyamatokban mikróbáknak (baktériumok, vírusok stb.) is jelen kell lenniük, mert ha tetszik, ha nem, az egészséges élet egyik alap feltétele, hogy a velünk szimbiózisban élő mikrobáknak jelen kell lenni. Mi köze ennek ahhoz, hogy a csodakamera látja a lázas ember. Mindösszesen az, hogy ezek a mikrobák lehetnek Anaerob (az oxigéntől elzártan végbemenő biokémiai folyamat), vagy Aerob, azaz “levegőt igényló, csak oxigén jelenlétében működő és szaporodó élőlények). Tehát van ahol van oxidáció és van ahol nincs. Ez feltételezi azt, hogy olyan tájanatómiai helyzetben ahol valamelyik szerv, vagy szervrendszer életfolyamatában jelen lehet valamelyik termikussághoz köthető életfolyamat. Mire következtethetünk ebből az egyszerű levezetésből, mindösszesen csak annyit, hogy megbetegedések esetében vagy van magasabb hőmérsékleti érték, vagy nincs.

  • A jelenség, hogy az infrakamerák felvételénél, (megfelelő kalibarációk és beállításokat követően) gazdag és végtelen variációt mutató infrafoton intenzitás differencia tapasztalható, (megjegyzés, hogy biokémiai életfolyamatok hiánya esetében a test infra emissziója homogén). Akkor vajon mit láthatunk és miért nem lehet “mesterséges intelligencia” segítségével betegségeket diagnosztizálni. A válasz nagyon egyszerű, az infravörös precíziós leképezések variációs lehetősége végtelen. Több nagyságrenddel összetetteb és ez által végtelen variációs lehetősége van a nagy felbontású infra kamerák teljes test leképezésének, összehasonlításu mint pl. a Daktiloszkópi vizsgálatok módszerének ( A daktiloszkópia (daktilo + szkópia, ’ujjakat nézni’, gör.) a bőrlécrendszerek (az emberi ujjak, tenyerek, talpak bőrének sajátos fodorszál-mintázata) kriminalisztikai és személyazonosítási célú vizsgálata. „Testvértudománya” az orvosi-antropológiai dermatoglífia (dermato + glyphé, ’bőr véset’, gör.), amely több más közt bőrlécrajzolatok)

  • Jó, Jó de ez mind csak okoskodás, ha ez nincs tudományosan bebizonyítva (mint esetünkben a köhögés és láz meghatározása). A kutatások tovább folytak az egyetemen és az egyetemeken. A teljes kutatási folyamatokat a terjedelmük miatt természetesen jelen cikkben nem ismertetjük (megjegyzésé, Kritikusaink kínosan ügyelnek arra, hogy átfogó tanulmányainkat ne olvassák el, mert akkor esetleg még meg is értik, hogy miről értekeztünk). Az áttörést akkor értük el, amikor a kvantum tudományokat integráltuk az élettudományba. Több évtizedes kutatás eredménye alapján sikerült megalkotni egy új tudományos irányzatot a Kvantumbiológiát aminek minden feltétel rendszere megfelel a diszciplínai elvárások (tudomány ág) minden követelményének. A Kvantumbiológia rendszerelméletét a “Hármas Elmélet” foglalja össze. Ennek a III. fő tétel (leegyszerűsítve) a humán radiáció, mint a természet törvényszerűségének jelensége. Ennyi.

  • A kutató csoport az anyag és az energia (és az élet) természetes körforgásait folyamatosan kutatta és jelenleg is kutatja. Ezért azt feltételezzük, hogy az ausztrál zseniális tudományos eredmény mindösszesen egy üzleti fogás, aminek segítségével sok hőkamerával ellátott drónt tudjanak a gyanútlan vásárlóra tukmálni.

  • Az elmúlt 40 évben sok ilyen kísérletet láttunk. Amikor bejárta a világ sajtót, hogy járványszerűen terjed a SARS vírus (Az új, potenciálisan halálos SARS (angolul Severe Acute Respiratory Syndrome, SARS, „Súlyos Akut Légzőszervi Szindróma”) emberi légzőszervi betegség, amelyet egy humán koronavírus okoz, tudományos elnevezése SARS-CoV. Az új, kialakulóban lévő emberi fertőző betegségben súlyos alsó légúti betegség dominál, és etiológiailag kapcsolódik egy új koronavírussal (SARS-CoV)) már a kezdetekben a (kavantumbiológiai kutatási eredmények alapján) vélelmezhető volt, hogy a tünetmentes időszakban is látható és jól elkülöníthető infrafoton emissziós differencia valószínűsíthető. Boldogan megosztottuk az ismereteinket, aminek az lett az eredménye, hogy meg sem kérdeztek minket, hogy hol és mit kell vizsgálni, készítettek terméket és jó üzletet csináltak abból, hogy a világ szinte minden repülő terére telepítettek “hőkamerákat”. Természetesen nem működtek, de igen jó üzlet volt. Egy újabb pandémia jellegű Influenza vírus (H1N1) terjedése idejében érkezett egy olyan felkérés, hogy a budapesti repülőtérre telepítsünk hőkamerát, mert azzal ki lehet szűrni a fertőzötteket. Nem volt időnk feldolgozni az új kihívást jelentő tömeges vizsgálat lehetőség, ezért nem nagy meggyőződéssel de “csináltunk” valamit.

p3

Nagyon korán bebizonyosodott, hogy ez a módszer korai fertőzöttek kimutatására nem alkalmas, tehát pironkodtunk. Egyéb, még több érdekes dolog is történt. 2002-ben Svájcban átadtunk egy alap Somatoinfra©® berendezést. Az átadáson egy kínai delegáció is jelen volt. Két évvel később Párizsban egy UNESCO WABT konferencián meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a kínaiak pontosan lemásolták a svájci berendezést. Sőt tudományos előadást is tartottak a témából, és büszkén mondták, hogy hány berendezést adtak el Kanadának és az USA-nak. Előadok szólaltak fel, mosolyogva hallgattuk azt a sok tudománytalan prezentációt (jelenleg is a birtokunkban vannak a prezentációk, egyébként nem írtam volna). Természetesen hallhattunk egyéb felvetéseket is , hogy milyen további kutatásokat kell még folytatni (téves elképzelések). Már ezen a konferencián és az azt követő években azt gondolták (főleg a kínaiak), hogy a Magyar rendszer azért működik, mert van egy jó szoftverünk, amit több esetben meg akartak venni. Azt már nem hallották meg, hogy az eszközbe nincs beépített automatikus diagnosztika program. Az eszköznek egy feladata van, hogy pontosan mérjen. Sajnos hazánkban is elterjedőben voltak a hőkamerás vizsgálatok, amelyek sem elméletben, sem gyakorlatban semmire sem voltak alkalmasak. A szakmai kihívás nem volt más, mint a kvantumbiológia tudományának elsajátítása. Az elfoglalt embereknek nem volt idejük, sőt egy vállalkozó még azt is mondta, hogy milyen tudományos kutatás az, amelyik több mint 10 éve zajlik és még nincs “termék”.

Nem így a Kínaiak, akik gyártanak és gyártanak humán célra hőkamerákat, hogy nem működik és semmire sem használható az nem érdekli őket. Ennek a tanúbizonysága az, hogy a Honkongi repülőtéren a kijáratnál áll egy kb 15 évvel ezelőtti Somatoinfrára ©® hasonlító berendezés, de nem üzemel.

Talán túl bonyolítom az infravörös mérést és nem veszem figyelembe azt, hogy itt valójában Drón technológiáról van szó.

Megint csak csodálkozunk, mert 2021.március 31.-én adtunk le egy kutatási programot

„A dróntechnológia polgári célú alkalmazási lehetőségei” címmel. Ebben a drónok többcélú felhasználásának széles skáláját mutattuk ben az analitikus méréstől, a térinformatika, fotogrammetria szinte minden területének integrálásával.

És mi történt, hát mi történhetet, semmi. Nincs benne külföldi érdekeltség, tehát ismét eljutottunk oda, hogy ez csak egy Magyar vacak. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a hazai kutatások minden részlete használható.

Szacsky Mihály