(Első Közlés:2008-06-24.)
Napjainkban egyre aggasztóbb híreket hallhatunk. A lezajlott események már nem tekinthetők elszigetelt jelenségnek – körbeértek, egyik gerjeszti a másikat. A klímaváltozás pl. megváltoztatja a mezőgazdaságot, a mezőgazdasági változások felborítják a víz körforgásának egyensúlyát, a megnövekvő kárelhárítás és az élelmiszer-előállítás kényszere egyre több energiát igényel, az egyre több energia ismét fokozza az üvegházhatást, ami csak még jobban erősíti a klímaváltozást.
Ez csak egyszerű levezetése, inkább csupán szemléltetése a folyamatoknak. A valóságban az összefüggések és azok részletei sokkal bonyolultabbak, és egyre inkább az egyensúlyi helyzetből a visszaállíthatatlan egyensúlytalanság irányába hatnak. Nemrég fejeződött be Rómába az a konferencia, ahol az élelmezési problémákról tárgyaltak. A konferencián mást sem lehetett hallani, mint azt, hogy melyik ország melyik lobbija mit akar busás pénzekért ráerőltetni más nemzetekre. Gyakorlatilag kimondták, hogy a szegény nemzetekben az emberek haljanak éhen, mert csak akkor nyújtanak segítséget, ha pénzt kapnak. Nem így van, mondhatják sokan, erre csak azt a választ lehet adni, hogy minden határozatban csak azt lehetett hallani, hogy hány milliárd „pénzért” lehetne megoldani a világ élelmezési gondját. Lehet, hogy a magasabb társadalomtudományokat nem értem, de szerintem a népélelmezés nem pénzkérdés, hanem emberi cselekvés, tevőleges megoldások, és akarat, és ismét csak akarat.
A sajtó megszellőztette, hogy a világméretű éhezésről tartott magasröptű vitákat esténként lakomákkal zárták (zárt ablakok mellett, mert Nápoly szemetének bűze odáig is hatott). Alapjában véve ez sem zavarna, ha látható volna egy csekély megoldás, egy kis szándék, hogy mentsünk meg embereket a XXI. században az éhhaláltól, vagy már bekövetkezett az az állapot, hogy a Föld nem tud eltartani 6,3 milliárd embert?
Hallgattuk a híreket, egyes emberek szörnyülködtek, néhányan meg szendvicseket kezdtek készíteni, hogy elküldjék az éhezőknek, amire egy szomszédos ország vezetői úgy reagáltak, hogy ha hazájuk fiai üdülni mennek, akkor ne vigyenek magukkal szendvicset! Aki azt hiszi, hogy ez rosszízű csúsztatás, az téved. A szomszéd ország is rájött erre a hibára, és változtattak a zseniális törvényen, a továbbiakban szendvicset lehet bevinni, igaz más élelmiszert nem. Itt tartunk 2008-ban.
Semmiség, gondolhatnák, ezek mű dolgok, és szót sem érdemes fordítani rájuk. A lavina viszont megállíthatatlanul elindult: 2008-ban kialakult egy világot érintő élelmiszerhiány. A klimatikus viszonyoknak is köszönhetően pl. hazánkban a gabonafélék elvárható és megtermelhető mennyiségének mindösszesen csak kb. a felét tudtuk megtermelni. Néhány országban – Indiában, Kínában, ázsiai országokban – elkezdtek enni az emberek, amit nagyon sokan zokon vesznek, és azt mondják, azért van élelmiszerhiány, mert nem hajlandóak ismét éhezni néhány milliárdnyian. Senki nem veszi figyelembe, hogy az értelmetlen, „fenntartható fejlődés” lázában égő gazdasági háború szereplői feláldozzák termőterületeiket, nyersanyagot termelnek ki, ipari zónát hoznak létre, és a szemétlerakók létesítése is egyre több sebet ejt a Föld kérgén.
És ekkor – kora reggel a rádióban a következőt hallottam (először csak azt gondoltam, hogy este bűnös módon sokat ettem, és talán rémálmaim vannak, de nem)-: Soha vissza nem térő alkalom, most fektessen be mindenki sok pénzt. Magas hozamot hozhat, ha valaki az agrárüzletbe fektet be, mert kialakult az a csodálatos közgazdasági állapot, hogy élelmiszerhiány van, tartós klímaváltozás várható, az élelmiszerek ára egyre drágul és ezért tartósan magas hozamot lehet elérni. Tudatosan nem az eredeti szöveget emeltem be, mert olyan fondorlatosan volt megfogalmazva a hirdetés, hogy az értelmét csak később fogtam fel. Másnap ismét erre a hirdetésre ébredtem. Meglepő módon nem lettem dühös, nem háborodtam fel, csak rettenetesen elkeseredtem.
Elkeseredésemben azóta minden hírt nem elkülönített szenzációként hallgatok, hanem minden részletében és egészben értelmezem. Azt tapasztaltam, hogy egyetlen olyan hírt sem lehetett hallani, ami felemelkedésünket, a jobb jövőt, az aktív emberi cselekvést említett volna, ami révén utódaink is élvezhetnék életüket, és átitatódhatnának a természet szépségével. Minden hír arra utalt, hogy a jövő generációja pusztulásra van ítélve. Földrengés, katasztrofális klímaváltozás, árvizek, élelmiszerhiányok, betegségek, járványok, vízhiány, szennyezett levegő stb. Természetesen tiltakozásokról is halhattunk, pl. halászok tiltakoztak a magas üzemanyag ár ellen (miközben ismert, hogy tengerbiológusok azt mondják, azonnal meg kell állítani a pazarló és a tengerbiológiát pusztító halászatot). Az árufuvarozók is csatlakoztak a tiltakozáshoz, politikusok vádolnak országokat, hogy visszaélnek nyersanyag-készleteikkel, a politika ellen is felkeltek, mert az egyre dráguló anyagok adótartalmát nem hajlandóak a kormányok csökkenteni (de miért csökkentsék? a magas ár és a magas adó csak a tőkének és a politikának kedvez, főleg, ha az állam egyébként koldusszegény, mert mindenét eladta önmagának, a politikusnak) stb.
Egy korábbi dolgozatnak azt a címet adtam, hogy a „A kezdet vége, vagy a vég kezdete”. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez utóbbi állítás kezd körvonalazódni napjainkban. Bizakodásra adhat okot az, hogy egyre többen tapasztalhatjuk, és egyre hangosabban mondják, hogy végre el kell dönteni az emberiségnek, mit akar cselekedni. A mai, rosszul megválasztott útról vissza kell fordulni, és meg kell keresni a jövőbe vezető, talán üdvözítő utat. Kikerülhetetlen egy aktuális új társadalmi rend létrejötte. Porosnak és sokszor már nevetségesnek tűnik a ma élő emberek szemében a feudalisztikus, kapitalista, kommunista, szocialista stb. nézetek erőltetése olyan esetekben, amikor már csak romokat kell takarítani, és a sírhelyünket keressük.
Merjen mindenki gondolkodó lenni, ne hagyja, hogy a gyermekét a politika csak munkapiaci áruként kezelje, éljünk a tudomány erejével, merjünk remélni, és elsősorban cselekedni. Talán elérkezett az idő arra, hogy az ember abban tűnjön ki a természetből, hogy azt képes legyen félteni, óvni és gondozni. Nagyon leegyszerűsítve: a kultúra győzedelmeskedjen a sablonok és szólamok felett.
Ne szégyenkezzünk, és ne kezeljük le őseinket, főleg azok tudását és tudás iránti vágyát. A ma élő ember cselekedetét csak később lehet igazából megítélni. Személy szerint nagyon szégyellem magam, mert szinte biztos vagyok abban, hogy néhány száz év múlva (ha az emberiség megéri ezt a kort) utódaink a XXI. század elejét az emberiség történelmének sötét koraként fogják emlegetni.
Vegyük kézbe eleink könyveit, és próbájuk megérteni, milyen tanácsokkal láttak el minket. Olvassuk pl. Jean-Jacques Rousseau gondolatait. Vajon mi marad utánunk? Az elektronikus adathordozók meddig képesek gondolatainkat tárolni? Az elmélkedéseket követően foglakozzunk mindennapi eseményeinkkel. Több hírt kell értelmeznünk, vagy csak egyszerűen megismernünk. Komor írásaim forrása ezekből a hírekből álltak össze. Az sem zárható ki, hogy ezek a hírek nem mások, mint papírra vetett vádiratok, és a bekövetkezett események ítéletek, és néha bizony statáriálisak.
Olvassuk el a híreket:
Hír
A klímaváltozás a kihalás szélére sodorta az emberi fajt.
Hetvenezer évvel ezelőtt a klímaváltozás okozta gyakori aszály miatt a Homo sapiens populációja alig kétezer főre csökkent. Azaz a kihalás széléről kapaszkodott vissza a modern ember, mielőtt megindult volna kirajzása az afrikai kontinensről – állítja egy nemzetközi genetikai kutatócsoport. Az emberi faj Afrikából való kirajzása és a világ benépesítése mintegy 60 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Az 1980-as években végzett mitokondriális DNS (csak anyai ágon öröklődő DNS) kutatások kimutatták, hogy az „ős Éva” mintegy 200 ezer évvel ezelőtt élt Kelet-Afrikában. A két pont közötti időszakról eddig nem sok információjuk volt a tudósoknak.
A Genographic program kutatói a napokban tették közzé eredményeiket, amelyek pont erről az időszakról szolgáltatnak új adatokat. A kutatás során a khoi és san afrikai bennszülött törzsek tagjainak mitokondriális DNS-ét vizsgálták.
Hír
A levegőszennyezés miatt gyengül a virágok illata. A levegőszennyezés hatására kisebb távolságra jut el a virágok illata – állapította meg egy új tanulmány. A kutatás eredményei arra is választ adhatnak, hogy egyes beporzó rovarok, leginkább a méhek állománya miért csökken bizonyos régiókban.
A Virginia Egyetem kutatói felállítottak egy matematikai modellt, amely azt szemlélteti, hogyan szállítja a szél a virágok illatát. A virágok által kibocsátott illatanyag könnyen összekapcsolódik a levegőben lévő szennyező anyagokkal, például az ózonnal. Vagyis ahelyett, hogy a virágillat messzire jutna a légáramlatokkal, átalakul, így nagyobb távolságokra már nem jut el.
Hír
Afrika árvái és halott magzatai. Naponta 27 nigériai nő hal bele abba, hogy abortuszt végeznek el rajta képzetlen kuruzslók, hozzá nem értő kezek higiéniailag elfogadhatatlan körülmények között. Ez évente közel tízezer halálesetet jelent, ami a fejlődő világban abortuszba belehaló nők egyhatodát teszi ki. Döbbenetes számok, amelyek megváltoztatására egyelőre kicsi az esély az afrikai országban.
Az abortusz egyike azon témáknak Nigériában, amelyről egyáltalán nem ildomos beszélni: a BBC News megkeresésére egyetlen nigériai nő sem volta hajlandó személyes interjút adni, mindössze arra vállalkoztak páran, hogy nevük feltüntetése nélkül, írásban válaszoljanak az angol riporterek kérdéseire. Családjuk, sőt gyakran partnerük sem tudott arról, hogy terhesek voltak, arról pedig, hogy elvetették a magzatot végképp nem, mivel Nigériában törvényileg tiltott az abortusz.
Hír
Akad-e kínai, aki ügyel a környezetre? Ha ma Kína és a környezetvédelem kapcsolata kerül szóba bárhol a világban, ritka, hogy pozitív vélemények hangozzanak el. Pedig léteznek környezettudatos kínaiak, sőt olyanok is, akik a központi kormány erőfeszítéseit dicsérik a helyi vezetők felelőtlenségével szemben.
A szmog miatt élhetetlenné váló városok, ökológiai katasztrófával fenyegető hatalmas gátrendszerek, szennyezett ivóvízkészletek és az elképesztő mennyiségű üvegházhatású gáz, amelyet a kínai szénerőművek termelnek, nagyjából ezek azok a pontok, amelyek eszünkbe jutnak Kína kapcsán, ha a környezetvédelemre terelődik a szó. Súlyos gondok, amelyek szinte egytől egyig érintik kínaiak százmillióit, sőt az üvegházhatású gázok kibocsátása a földkerekség lakóinak millióit, milliárdjait is. A BBC News riportere azonban felfedezett valamit, amelyről eleddig viszonylag keveset lehetett hallani: a civil környezetvédő szervezetek egyre gyakrabban tudják érvényesíteni érdekeiket a kínai központi, de még gyakrabban a helyi kormányzattal szemben.
Hír
Az illegális vadászat nem tiltással szorítható vissza. Bár a legelterjedtebb nézőpont szerint a veszélyeztetett állatfajok védelmének legjobb módja, ha szigorú törvényekkel tiltjuk a vadászatukat, könnyen lehet, hogy valójában az engedélyezett, ám korlátok közé szorított vadászat sokkal hatékonyabb. Az afrikai elefántok esete legalábbis ez utóbbi nézetet támasztja alá. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legfrissebb Vörös Listája szerint világszerte 16 119 állat- és növényfaj számít veszélyeztetettnek, azaz, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor rövid időn belül e fajoknak az utolsó egyedei is eltűnhetnek a Földről. A listán szerepel többek között az emlősök közel negyede, legismertebb talán a bálnák és az afrikai elefántok helyzete.
A hírek folytatása következik.
Írta és szerkesztette: Szacsky Mihály