JÖVŐKUTATÁS

( PALATINUS MÓDSZER)

múlt jelen jövő

A mindennapokban, az újságokban, a televíziókban és a rádiókban terjedelmes időt szánnak elemzésekre és magyarázatokra. Az elemzések elsősorban a közelmúlttal foglalkoznak, terjedelmesebb formában a politika és a gazdaság kérdéseit boncolgatják. Jellemző, hogy bármelyik téma kerül terítékre, akkor kialakulnak szavak és mondatok, amelyek minden híradásban, szinte kötelezően megjelennek. Ezektől eltérő véleményeknek nem nagyon adnak helyet. A múlt elemzése sok esetben oknyomozással is kibővül, amelyet még csak véletlenül sem tekinthetünk megalapozott történelmi kutatásnak.? A bölcsebbnél-bölcsebb elemzések özönét ritkán megszakítják katasztrófákról, nagy balesetekről és tragédiákról szóló tudósításokkal, de ezekre a hírekre is jellemzőek, hogy csak a bekövetkezés után tudósítanak, és ha az esemény bekerül egy hírbe, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mindenhol azt hallhatjuk meddig, míg nem jön a következő szenzáció. Felvethetjük, hogy egy katasztrófáról csak utólag lehet beszámolni. Ez nem vitatható, viszont nagyon fontos lenne, hogy egy katasztrófa prevenciós program segítségével feltárt kockázati helyszínekről időszakosan tudósításokat lehessen hallani. Ez jó néhány helyen működik, mint például a trópusi viharok előjelző rendszere, vagy a földrengés előrejelző állomások adatainak folyamatos közzététel. Ez nem mentesít a természeti katasztrófáktól, de segíti azt, hogy a területen élők időben a védekezésre fel tudjanak készülni. Az ipari katasztrófák előre jelzésére is nagy szükség volna, de ez azért nem működik, mert a tulajdonosoknak nem érdeke az, hogy a veszélyes üzemek valós problémáiról a közvélemény tudjon.

Ezek a hírek és események, valamint azok utóélete, előre elkészített egységes forgatókönyvi alapokat sejtetnek. A vezérelv, úgy tűnik, hogy nem más, mint a szenzáció keltése (a kereskedelmi médiumokban gyakorta találkozunk ilyen jenséggel, de sajnálatosan a közszolgálati médiumokban is egyre többször szembesülhetünk szenzáció jellegű, tartalmatlan hírrel, tudósítással ), ami vonatkozik a tudományos ismeretterjesztésre is.

Úgy tűnik, hogy a sablonszerű szenzáció és katasztrófatudósítások, napjainkban közel sem érik el azt a hatást, amit elvárnak az „elemzőktől”. Elvként azt hangoztatják, hogy a hírközlő szervezeteknek kötelességük tájékoztatni mindenkit, mindenről. A nagyközönség viszont lassan kezd belefáradni az állandó feszültség keltésbe, és egyre inkább választ magának könnyedebbnek tűnő, de sajnos primitív kulturálatlan szórakozásokat. A „hírterror” ezért egyre jobban előtérbe helyezi a már bekövetkezett tragédiák realisztikus bemutatását, bevetve minden lehetséges audióvizuális módszert. Minden nap hallhatunk arról, hogy –meggyilkolták, – lezuhant, – kigyulladt,- összeomlott,- meghaltak stb. Sajnálatos, hogy már kevésnek tűnnek a sokkoló hírek, képsorok bemutatásai is. Szükség volt arra, hogy keressenek olyan személyeket, akik a drámát fokozni tudják. Az elemzők és tudósok sokszor elveiket félretéve erősítik a hírek sokkoló hatásait. Új elemként jelentkezik a gazdasági világválság, tragédia szintű megjelenítése. Természetesen, ha jön valamilyen ipari, légi, vagy klíma katasztrófa, akkor a világ-gazdasági válságának lidérce visszavonul egy időre. A gazdasági világválság elemzői a természetről, klímaváltozásról, népességnövekedéséről, élelmiszertermelési és víz problémákról nem akarnak tudomást venni. Nem ritka, hogy ezek a politikai és gazdasági elemzők úgy zárják gondolataikat, és nyugtatják lelkiismeretüket, hogy ezt a kis problémát, mint pl. klímaváltozást, majd a tudósok megoldják. Tévedésben vannak, mert a bértudósokat a gazdasági élet finanszírozza, akik mindenben meg akarnak felelni a megbízóknak és abban lesznek tudósok, hogy vélelmezett megoldásokkal és féligazságok hangoztatásával gazdagítsák a tudományosnak mondott szenzációkeltést. Kivételt jelentett korábban a Római Klub által megrendelt „Jelentések” elkészítése, de ebben is érezhető volt a megrendelőnek való megfelelés. Aurelio Peccei és a kevésbé emlegetett Alexander King 1984es, illetve 1990-ben bekövetkezett halálukat követően a jelentések megrendelésének anyagi alapjának megszűnésével, a tudósok munkái is elmaradtak. Az elemző tudósok az új finanszírozók elvárásainak megfelelően folyatták kutatásaikat (amelyek ellentétesek is lehettek a Római Klub szellemiségével).

A gondolatmenetet nem célszerű folytatni, mert sokkal fontosabb volna az, hogy azok, akik tudósoknak és elemzőknek vallják magukat a realitásokkal és napjaink valóban aktuális gondolataival foglalkozzanak. Nagyon egyszerűen meg lehet határozni az elvárásokat, a politikai és gazdasági „drámák” helyett inkább Földünk valós problémáival kellene foglalkozni. Nem túlzás az, hogy ebben a kérdésben bénultság alakult ki a tudományok háza táján. Minden valóban gondolkodó tudós tudja, hogy a világ rossz irányba halad. A politika és a pénz világa mindösszesen csak a napi túlélést próbálja megérteni és megértetni. Tudományos fokozatokkal rendelkező, de jól fizetett elemzők általában arra törekszenek, hogy a valós bajt kisebbítsék, vagy politikai elvárásoknak megfelelően azt kiemelten kezeljék. Az igazi probléma az, hogy a hazai tudományos élet szereplői (akiknek van papírjuk róla) azok is külföldi érdekeket szolgálnak.(?) Ez nem más, mint az, hogy minden új tudást azonnal külföldre jutatnak, mert csak akkor tudós a tudós, ha publikál (és nem itthon).

Napjaink ország-világ problémái nem a politika színterén és nem is a bankokban dőlnek el. Az emberiség túlnőtte bolygónkon az életet adó természet biztosította egyensúlyi állapotot. Olyan mértékben kezdte felélni a természet kincseit, hogy elkezdődött egy globális visszafordíthatatlan környezetváltozás. Egyre többen foglalkoznak ezekkel a kiemelkedően fontos, az emberiség és a környezet jövőjének sorsdöntő kérdéseivel, de csak akkor kapnak szót, ha éppen a katasztrófa, a politikai vagy a pénzügyi válságok terén nincs elég elemezni való szörnyűség.

A palatinuszi gondolatvilágnak megfelelően a társaság tagjai az aktuális folyamatok elemzéseit egységes és reprodukálható rendszerben végzik.

• Az első lépésben, az aktualitás kérdések múltbeli folyamatait kell feltárni. Minden események van egy állapota, amely a múltban gyökerezik. A múltbéli események kutatását a tér-idő elemzések elkészítését megfelelő rendszer alapján szükséges elvégezni. Ez lehet egy időtengely, de lehet esemény sorozatok egymáshoz illesztése is. Ahhoz, hogy megfelelő oknyomozást végezzünk, ahhoz szükség van nem csak egy síkban gondolkodni, hanem célszerű a „térbeli gondolkodás” szükségességét is megérteni. Ez azt jelenti, hogy a történelmi időtengelyen nem csak az adott témát kell nyomon követni lépésről-lépésre, hanem minden olyan kapcsolódó folyamatot is meg kell ismerni, amelyek korábban befolyásolták a vizsgált zajló eseményeket. A feldolgozást nagyban segíthetik a korszerű számítástechnikai és informatikai eszközrendszerek. A palatinuszi gondolkodáshoz a térinformatikai feldolgozás áll a legközelebb. Az idő tengely megváltoztathatatlan, a múltban a térben bekövetkezett eseményeket nem lehet megváltoztatni, csak különféle módokon értelmezni lehet. Ez nagyon sok probléma forrása lehet. Számos elemző ezt a törvényszerűséget egyszerűen figyelmen kívül hagyja. A tájékozatlanságuk odáig terjed, hogy a múltat aktuális napi helyzetként kezelik. A dinamikus változásokat vagy tudás hiányában, vagy csak egyszerűen érdektelenségből, nem veszik figyelembe. Szándékosan nem hozok fel példákat, mert ennek az írásnak az a célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tudósoktól milyen elemzéseket várna el a társadalom.

• Az idő és a tér elemzését követően azt szükséges elsősorban megvizsgálni, hogy a bekövetkezett és az elemzés tárgyát jelentő téma törvényszerűen következett be, vagy előre nem látható események sorozata váltotta ki. Ebben az esetben egy furcsa ellentmondással találhatjuk magunkat szemben. Az eseményeket általában, mint aktuális problémákat tárgyalják, de ez nem ilyen egyszerű, mert minden bekövetkezett esemény már a múltban megtörtént. Nevezhetjük ezt, folyamatosan múló időtényezőnek.

• Abban az esetben, hogy ha egy folyamatot próbálunk elemezni, akkor elengedhetetlen, hogy földi körülmények között zajló élet és anyag körforgását is figyelembe vegyük. Abban az esetben, ha az élet és anyag körforgása kiegyensúlyozott és természetes, akkor az elemzések csak azt tárhatják fel, ami megtörtént, vagy lezajlott. A természet törvénye alapján lezajlott eseményeket mindösszesen csak értelmezni szükséges. Fontos megemlíteni, hogy csak dinamikus szemlélettel lehet ezt a kutató munkát végezni. Az idő megállíthatatlan és halad tovább, ezért nagyon fontos, hogy ilyen esetekben a várható jövőről is tegyünk említést. Ebben az esetben, nem órákban, hetekben esetleg hónapokban kell gondolni, hanem merni kell nagyobb távlatokban gondolkodni. Az említet Római Klub ezeket az elveket lefektette, idézet: „A Római Klub 1972-ben lépett igazán a figyelem középpontjába a The Limits To Growth című publikációval. A jelentést Dennis L. Meadows szerkesztette, mely tanulmány elsőként ad prognózist a világ továbbfejlődéséhez a System Dynamics (egy analitikai metódus) alkalmazásával. 1972 óta – más publikációk mellett – a klub 33 ún. „Jelentés a Római Klub számára”-tanulmányt fogadott el. Ezek különböző témákkal foglalkoznak a jövőbeli fejlődés szempontjából. A jelentéseket külső szakértők szerkesztik és terjesztik a klub elé elbírálásra, amely elfogadja vagy elutasítja ezeket.”

• Azt is mondhatjuk, hogy életünk, de a világmindenség is folyamatos változáson megy keresztül, amit a sokat emlegetett tér és időszemlélettel foghatunk fel. Egyben biztosak lehetünk, hogy statikus állandó nem létezhet, valamint a múltban bekövetkezett történések és azok sorozata soha nem állítható vissza, nem restaurálható semmilyen formában.

• Azt is állíthatjuk, hogy az emberi tudatnak kell a végtelenül bonyolult tér-idő rendszerben valamilyen rendszert találnia, hogy ezekről a kérdésekről egyáltalán gondolkodni tudjon. Ezek az elvek kutathatóvá teszik a múltat, érzékelni lehet a folyamatos jelent és megfelelő konfigurációs képességgel a jövőt is valószínűsíteni lehet, akár több meg közelítésben is. Napjaink elemzői és tudósai nem fektetnek kellő hangsúlyt erre a nagyon fontos feladatmegoldó lehetőségre.(ez úgy hangzik, mintha csak ilyenek lennének) A mindennapi, általában rendelésre készülő elemzések és tudományos megnyilatkozások esetében érezhető a tér és az időzavar.

Milyen lehetőség áll rendelkezésünkre és milyen elvek mentén kutassunk, elemezzünk és végezzünk futurológiai kutatómunkát. Az vitathatatlan, hogy tér és idő spirálban élünk. A világegyetem, a földi folyamatok anyag és élet körforgásai a természet törvényei szerint zajlanak, de semmi esetre sem zárt körfolyamatokban, hanem spirálszerűen haladnak előre az idő tengelyén. Ez azért érdekes, mert az emberi élet – úgy tűnhet, hogy zárt körfolyamat eredménye (szervetlen –szerves –élő –szerves -szervetlen). A valóságban nem lehet egy ember életét úgy elemezni, hogy az csak egy egyszeri és megismételhetetlen csoda, hanem magát az emberiség történetét kell antropológiai szemlélettel egy folyamatban ábrázolni. Úgy is lehet értelmezni ezt az állítást, hogy az emberiség és annak története olyan tér- idő spirálfolyamatot mutat, ami nagyon hasonlít a DNS láncolatra.

Eljutottunk oda, hogy valamilyen modellre volna szükség, amelyikkel ezeket a folyamatokat akár térben is tudnánk futtatni. Egy egyszerű elméleti és gyakorlati megoldás segítségünkre lehet. A rendszer és a folyamatelemzéseknek több ismert metódusa létezik, amit rendszerelméletben is meg lehet fogalmazni.

„Rendszerelmélet: a jelenségek megjelenítésével, a rendszerek struktúráinak és viselkedésmódjainak egyezéseivel, mindezek modellezésével foglalkozik. Gyakorlati lényege: a rendszer tulajdonságainak, felépítésének, működésének, viselkedésének és fejlődésének feltárása.”

Az ismert rendszerelmélet nagyon egyszerű elvek mentén működik. Azt állítja (természetesen nagyon részletesen), hogy maga a rendszer egy feladatmegoldó egység, amelyik dinamikusan működik, mint például az élő emberi szervezet. A feladatmegoldó rendszer ahhoz, hogy az átmenő folyamatokon változtatni tudjon, azaz a bemenet és kilépő folyamatok közötti változást létre tudja hozni, ahhoz saját belő működési feltételekre is szükség van.

Ezt célszerű az emberi cselekvéssel szemléltetni. Ahhoz, hogy egy ember például az olimpián kimagasló eredményt érjen el, ahhoz a feladat megoldó rendszerének, azaz a testének mindenben meg kell felelni az ideális elvárásoknak, úgymint életkor, testi felépítés, szomatotípus, fizikum, anyagcsere folyamatok stb.. Ezt az egyszerű tényt általában nem nagyon veszik figyelembe és az olimpia eszmeisége helyett a „sportipar” került előtérbe (ez nyilvánosság előtt hangzott el, ahol a buzgó és lelkes vezető politikus megemlítette, hogy ezt a fejlődést az egészségipar is támogatja). A kritikai megjegyzések helyett folytassuk a rendszer elmélet adaptációját.

Tudjuk, hogy minden feladatmegoldó rendszer alkalmas arra, hogy változtasson valamilyen folyamaton, azaz a belépő és a kilépő állapotok minden esetben változnak. Abban az esetben, ha a belépő és a kilépő folyamatok rendszerében nincs változás, akkor a rendszert passzívnak és egyszerűen csak áteresztőnek tekinthetjük. Talán azt a példát is említhetjük, hogy az élő ember esetében szükség van folyamatos és szakadatlan anyagcserére, míg az elhunyt emberben megszűnik az áteresztő és módosító anyagcsere folyamatok bonyolult rendszere és az aperiodikus bioelektromos töltöttség is megszűnik (Hármas Elmélet BIR tétele), tehát nem tekinthető feladatmegoldó rendszernek. Abban az esetben, ha az élet rejtelmeit kutatjuk, akkor is segítségünkre lehet a tér-idő szemléletű térbeli folyamatrendszerek elemzése (pl. térinformatikai elvek mentén).

Vizsgáljuk meg, hogy milyen módon van lehetőségünk elemzéseket készíteni a térinformatikai és folyamatrendszerek segítségével. A nagy előnye ennek a módszernek az, hogy az első kutatási fázisban nincs más dolgunk, mit minden fellelhető adatot be kell vinni, táplálni a rendszerbe. Ez rendezetlenséget feltételez, de megfelelő feldolgozói programok alkalmazásával ezek a bevitt adatok, valamilyen térbeli ponthoz, vagy idő és tértengelyhez tudnak kapcsolódni. Szükséges és elégséges információ bevitele esetében a belső rendezésnek köszönhetően a kaotikus helyzet kezd mind inkább rendeződni. Úgy is elképzelhetjük ezt a gondolatot, hogy egy gyönyörű, de szétesett római kori villa mozaik darabkáit ömlesztve betesszük egy szerkezetbe (feladatmegoldó rendszerbe) és az egy jól működő logikai rendszernek megfelelően összerakja a teljes mozaikot. Hozhatnák azt a példát is, hogy ember estében a megváltozott egészségi állapotát és a kialakult betegséget is egy humán térinformatikai és feladatmegoldó rendszerelemzéssel lehetne diagnosztizálni. Ettől egyre távolodunk. az orvostudománynak, az egészség iparnak és szolgáltatásnak ez nem érdeke, ugyanis a biológiai térinformatika és biológiai feladatmegoldó rendszer szemlélet esetében az emberi testet elméletileg egészségesen lehetne tartani, de ez kinek az érdeke?(?)

A feladatmegoldó rendszereknek az a lényege, hogy áttekinthetően a teljes átalakuló folyamatok minden részletét meg tudjuk ismerni. Elméletileg ezt a módszert lehet alkalmazni teljesen független folyamatoknál, de előre is lehet tervezni. Ezt külön célszerű kiemelni, mivel ha a jövő kutatásánál nagy valószínűséggel előre tudunk tekinteni, akkor arra is volna módunk és lehetőségünk, hogy a jövőben a nem megfelelő folyamatok helyett a jövő történéseit optimális mederbe tereljük.

Ehhez ismerni kell a feladat és folyamatelemző módszerek három lehetséges rendszerét.

Kezdjük a legegyszerűbb változattal, amit nyílt rendszernek nevezünk: Ennek az a lényege, hogy minden folyamatot a tér és idő helyzetében pontosan ismerjünk. Ismernünk kell minden bemenő tényezőt, ismernünk kell a feladatmegoldó rendszeren belül lévő térben és időben létrejövő változásokat, és pontosan tudnunk kell, hogy mi a kimenő jel, vagy akár a produktum. A nyílt rendszernek alapvető lényege, hogy a folyamatok ismeretén túl bár mikor belenyúlhatunk a feladatvégző rendszerbe és bármikor módosításokat hajthatunk végre. Nagyon egyszerűen a modern autógyártással lehet szemléltetni a nyílt feladatmegoldó rendszerek működését.

A másik nagy rendszer egység a zárt rendszer, aminek az a lényege, hogy a nyílt rendszerhez hasonlóan szinte mindent tudunk a folyamatokról, még arról is, hogy a rendszeren belül mi zajlik, csak egyet nem tehetünk, hogy a feladatmegoldó rendszerbe hatékonyan belenyúljunk, és abban változásokat hajtsunk végre. Az emberi szervezettel lehetne érzékeltetni a zárt rendszer elvet. Abban az esetben, ha valami súlyosan befolyásolja az emberi egészséget, azaz kialakul a betegség, akkor elméletileg a betegség okát az emberi testen belül meg lehet határozni. Szükséges megemlíteni, hogy az orvosi diagnosztika egyre szűkebb célterületekre korlátozza a vizsgálatait, ami azt jelenti, hogy az emberi testet orvos diagnosztikai módszerekkel, már nem lehet a maga komplexitásában vizsgálni és elemezni. Néha sikerül részdiagnózisokat felállítani, de a teljes emberi test folyamatos feladatmegoldó folyamatáról erőteljesen hiányosak az információink. Ennek megfelelően tehát az emberi testet típusosan zárt feladatmegoldó rendszernek tekinthetjük. Abba kényünkre-kedvünkre nem nyúlhatunk bele, mert nem tudjuk a belső folyamatok gyorsan változó környezetét megérteni, nyomon követni, vagy akár visszaállítani a kornak nemnek megfelelő egyensúlyi állapotra. Ezáltal a gyógyítás jellemzően tüneti kezelésekre korlátozódik, a belső átalakító, esetünkben biokémiai és biofizikai folyamatokat nem vagyunk képesek normalizálni, hanem csak a tüneti kezelésekkel tünetmentesítjük a „visszacsatolásokat”, az érzeteket. Összefoglalva tehát a zárt rendszer teljes bemeneteit, azok átalakulásainak folyamatait és a kijövő átalakulásokat képesek vagyunk szemlélni, de a rendszerbe való beavatkozásra nincs lehetőségünk.

A feladatmegoldó rendszerek harmadik eleme nem nagyon ismert, viszont a mindennapokban szinte állandóan jelen van környezetünkben, de életünkben is. Ezt fekete doboz effektusnak nevezhetjük. A lényegét viszonylag nagyon egyszerűen meghatározhatjuk. Tudjuk a bemeneteket és a kimeneteket, arról is van tudomásunk, hogy a változások egy adott rendszeren belül megtörténnek, de hogy hogyan, arról viszont semmilyen információval nem rendelkezünk. Tehát fogalmunk sincs arról, hogy a rendszeren belül milyen folyamatok jönnek létre. Értelemszerűen a fekete dobozban zajló folyamatok módosítására sincs lehetőségünk.

Milyen következtetést vonhatunk le ebből a rövid kis fejtegetésből. Állíthatjuk, hogy az idő tengelyén (múlt, bizonytalan jelen és várható jövő) folyamatos általános és soha meg nem ismétlődő folyamatok zajlanak. Minden folyamatnak vannak hatásai a környezetre és ennek megfelelően az élővilágra is. A természet folyamatos változásai a természet törvényei szerint zajlanak és spirálszerűen a jövőbe torkollanak. Azt is tudhatjuk, hogy a jövő soha nem véletlenek halmaza, hanem az időtengely és a természet, mint feladatmegoldó rendszer valamilyen torzulásának a következménye. Ez lehet egy egyszerű algoritmus jellegű (egyértelmű eljárás, melyben a rendszer elemei egy speciális, meghatározott rendezettségben működnek együtt), vagy lehet sztochasztikus jellegű (az elemek egymáshoz való viszonya működés közben nem teljesen ismert, de közelítéssel leírható). A fekete doboz esetében a rendszerben folyó transzformációk ismeretlenek, de a bemeneti és kimeneti értékek között átviteli függvénykapcsolat írható le, viszont ezek nagyon bizonytalanok és sok esetben csak sejtés jellegűek. A determinisztikus jelenségek sem ritkák, ebben az esetben olyan előre nem, vagy csak bizonytalanul valószínűsíthető eseményekről beszélhetünk, amelyek hatásukkal jelentősen befolyásolják, vagy teljesen szétzúzzák a feladatmegoldó rendszert. A természeti katasztrófák, vulkán kitörések, földrengések, de a járványok is felboríthatnak minden, akár még pontos előrejelzéseket is.

A kutató feladata az, hogy a feladatmegoldó rendszereket átjárhatóvá tegye. Mint élettudományokkal foglakozó kutató számtalan esetben találkozom olyan életjelenségekkel, betegségekkel, környezeti ártalmakkal, amelyeket csak fekete doboz effektusként tudok értelmezni. A kutatást akkor tekinthetjük eredményesnek, ha a fekete doboz effektusból a nyílt rendszerbe tudjuk áthelyezni, például egy titokzatos kórnak az ismérveit. Ez nem egy egyszerű feladatat és nap-mint nap nem lehet ilyen szenzációkkal szolgálni (mint amit tesznek amerikai /távol keleti és más)/orvostudorok). A kutatási folyamatot tovább kell vinni, mert a zárt rendszerből át kell tenni ismereteinket a nyílt rendszerbe, mert csak ekkor fejezhetjük be kutató munkánkat.

A vázlatosan bemutatott elméleti rendszerek nagyban segítik a kutatókat, hogy munkájukat hatékonyan tudják végezni. A rövid írás igyekezett bemutatni, hogy ezek a térben és időben is felhasználható rendszer-elvek kivétel nélkül minden folyamatrendszerben alkalmazhatóak.

Végezetül vegyünk egy egyszerű példát:

A szakirodalmak azt valószínűsítik, hogy : „Miközben a 20. század kezdetén még csupán másfél milliárd ember élt a Földön, napjainkban a népesség már a 7 milliárdot is meghaladta, és becslések szerint a jelenlegi, kissé ugyan lelassult ütem mellett 2050-re további 2-3 milliárddal gyarapodhatunk… Az emberiség történetének legnagyobb urbanizációs hullámán lovagol, s 2007-ben elérte azt a jelzőbóját, amelytől fogva a világ lakosságának többsége már városban él. A 2000-es évek robbanásszerű ázsiai és afrikai városiasodása óriási üzleti lehetőségeket nyitott a befektetetők, a fogyasztási cikkekkel kereskedők és a szolgáltató cégek előtt, de egyszersmind magasra tornázta a környezeti- és társadalmi kockázatokat is… A városokban élők száma az elkövetkező évtizedekben világszerte gyors ütemben növekszik, és 2007-re eléri a Föld népességének 50 százalékát, (olvashattuk 2006-ban) – állítja egy a héten közzétett ENSZ-tanulmány. 2012-ben azt vélelmezik a népességkutatással foglalkozók, hogy hamarosa ez az arány elérheti (2020-ra), akár a 70 százalékot is. A megapoliszokba zsúfolódott tízmilliók a katasztrófák komoly kockázatát hordozzák… A világ legnépesebb városainak listája élen jelenleg Tokió áll 35,3 millió lakossal, a második Mexikóváros 19,2 millióval. Utánuk következik New York-Newark 18,5 millió, majd Bombay és a brazíliai Sao Paulo egyaránt 18,3 millió lakossal. 2015-re ENSZ-becslések szerint Tokió lakosainak száma eléri majd a 36,2 milliót. A városok népessége főleg Indiában fog jelentősen növekedni: Bombaynek például tíz év múlva 22,6 millió lakosa lesz és ezzel a második helyre kerül, nyomában pedig ott lesz Újdelhi 20,9 millió lakossal.” A tények és a számok magukért beszélnek. Egyes tanulmányok, azt sem zárják ki, hogy akkor, amikor a föld lakosságának száma eléri a 10 milliárd főt, akkor annak 70 százaléka városban, pontosabban megapoliszokban fog élni. Ezek a városok, mint organikus rendszerek fognak működni és fellelhetők lesznek a feladatmegoldó rendszereknek minden lehetséges formái. Vegyük például New York városát. New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és az amerikai kontinens harmadik legnépesebb városa. Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; szárazföldi területe 789 km², lakossága 8 453 558 fő. Vizsgáljuk meg, hogy milyen változatos lesz, illetve jelenleg is milyen változatos a bemeneti oldal. Minden áramlik be a városba, energia, élelmiszer, építőanyag, autók, bútorok, kábítószer, ivóvíz és sokáig sorolhatnánk mindazokat a feldolgozott anyagokat, amelyek éltetik a várost. A feladatmegoldó rendszer, azaz a város mindent felél, átalakít és átformál. Az anyag megmaradásának leegyszerűsített elve szerint, ami a városba bekerült, annak onnan a feldolgozást követően ki is kell kerülni. Mi New York kimenete? Elsősorban rettenetes mennyiségű szemét, hulladék, ide sorolhatjuk a szennyvizeket, a levegő szennyezését is. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy minőségi átalakuláson csak nagyon kevés anyag megy keresztül a városon belül. Kimenetnek tekinthetjük még az egész világot érintő pénzügyi tranzakciók kiszámíthatatlan manipulációit is. New York esetében nem túlzás az, hogy az anyag és az élet körforgásában a természet törvényeinek megfelelően nem vesz részt. Ismert, hogy a New Yorkba beszállított élelmiszerek átlagban 2000 km-t tesznek meg. Az is tudott, hogy a város időjárása egyre szélsőségesebb. Ennek megfelelően előfordult, hogy a rekkenő hőségben a gigantikus klímaberendezések energia fogyasztása blokkolta az áramszolgáltatást. Nagyon leegyszerűsítve a természet kincsei mennek be a városba és azok hulladékai kerülnek ki. A folyamatok minden változatával szembesülhetünk New York esetében. A nyílt, zárt rendszerek mellett egyre növekszik a „fekete doboz” hatása.

Záró gondolatok: A közélet és a tudományos ismeretterjesztés megköveteli, hogy pontos és hiteles információkat tartalmazzon. Az elemzők, gondolkodók és tudósok nem lehetnek felületesek és főleg nem asszisztálhatnak a bulvár jellegű tudósításoknak. A társadalom (saját felmérésem alapján) igényli a hitelességet és az érthető tájékoztatást mindenről, legyen az természeti katasztrófa, egészségügy, járvány, vagy ami nem elhanyagolható: az oktatáshoz és a tudáshoz való hozzáférés.

szacsky

2012. május 1.